„Ma megint sikerült egy hatalmas lépést tenni a sötétség felé” – magyar hírességek a Pride betiltásáról
Színészek, énekesek és médiaszereplők is elmondták véleményüket a kedden rohamtempóban elfogadott törvényről.
Színészek, énekesek és médiaszereplők is elmondták véleményüket a kedden rohamtempóban elfogadott törvényről.
Nem túl gyakran fordul elő, hogy az egyik kereskedelmi csatorna műsorvezetője a saját műsora dicséretébe belefűzze a konkurencia kutyázását is, de Szente Vajknak és a TV2-nek ez is belefért.
„Semmihez sem fogható érzés" – írta a sztárpár közösségi oldalán, ahol bejelentették a hírt.
Az X-faktor zsűrijeként összejött sztárpár az Instagramon és a Facebookon jelentette be a hírt.
A X-Faktor mentora előtt egy új világ nyílt ki, mióta a Ford Kuga plug-in hibridjét vezeti. Puskás-Dallos Peti arról mesélt nekünk, hogy számára mit jelent a fenntarthatóság a mindennapokban és az utakon egyaránt. Kiderült, hogy a zenészt és tévést nemcsak a zöld rendszám vonzza az elektromos autóban, hanem valóban kihasználja a plug-in hibrid adta lehetőségeket. Nem száguldozik, eco módban közlekedik, és még a vezetési stílusa is megváltozott. Azt szintén elárulta, hogy mit hallgat a Puskás-Dallos család, ahogy beindul az elektromos motor.
Elég egyértelműen fogalmazta meg a véleményét: szerinte a "tűzijáték balf*szoknak való".
Két duó és egy énekes jutott a döntőbe. A mentorok felől nézve: ByeAlex csapott össze Gáspár Lacival. Végül a nézők döntöttek. Újra egy zenekar lett a győztes.